A tárlatot Szász György nyitotta meg, az izgalmas felvezetés itt olvasható:
Hat művész szerepel a kiállításon, ez az ő nyári akadémiájuk. Munkáikkal szövetkeznek, létrehozni egy eddig nem létező enteriőrt, számos gondolatok eredőjét. Mindig is különös lehetőség a csoportos bemutatkozás, mert maga a kiállítás is hozzátesz a művekhez. Frank János „Tárlatok – szertartások” címet adta könyvének, melyben a kiállításrendezés művészetét elemzi. Tehát új és magasabb értelmezések rendjébe hív maga a rendezés. Egyéni sejtésem, hogy a művek ajtókat nyitnak, és oda-vissza utalásokkal erősítik meg a saját fókuszokban tett felfedezéseket.
Az időből merített párhuzamos és alkalmi létezéseket tekinthetjük meg a művek térképében. Bökjünk rá egy pontra. Sallay Dániel természettudomány által talált csodákba kalauzol. Molekulákban, parányokban, vagy más kis szerveződésekben rejlő formákat térbe parancsoló energiákat tár elénk. Erőtérré, mezővé alakuló változatos alakzatai, mintha a létezés utasítását hajtanák végre, és tudományos-fantasztikus világot építenek teljessé.
A római Testaccio évszázadok eldobott kerámia hulladék rétegeit tartalmazza. A város egyik hegyévé alakult szemétdombra tudatos tervezéssel nyolcvanmillió amfora darabjait helyezték, úgy, hogy ne csússzanak meg. A töredékeket domború oldalukkal felfelé rétegezték, teraszokat létrehozva. A kikötőbe juttatott olívaolajos edények itt fejezték be útjukat, de felirataik rengeteg információt tartanak egyben, arról, hogy honnan érkeztek, mit tartalmaztak. Idő és tér sűrítményei, életmennyiségek keresztmetszete. Ai Wei Wei kínai teáskanna töredék ezreinek szőnyegét tette át a kiállítóterembe. Emberek, családok, nevek csendes mementói, vagy ügyetlen mozdulatok, haragosan eldobott edények, elhasznált, megunt tárgyak óriáshalmaza. Stílusok rétegei, egymásra tornyosuló, sűrűsödő, inkább egy tömeggé vált idő. Művészettörténeti korok, kifejezések információs tömbjében bolyonghatunk. A kerámia töredékek új nemzedékének még nevet nem talált rétegeit láthatjuk, definiálatlan jövőidő, utópia-síkokat.
Gombos Andrea Küszöb című művén valami sokság káoszának titkos létezése lepleződik le a megszokott, ismert világ elemei alatt kiismerhetetlen világ halmozódik, A transzcendens kisugárzású lépcső egy ajtóküszöbhöz emel, amely új létformába hívogat, egy konstruktívnak tűnő, de nehezen kiismerhető létezés tudatába. Plasztikai játékba hív, amely után talán benézünk kulcsért a lábtörlő alá, vagy csak úgy, elfelejtett sarkok, rendezetlen halmazaink mögé. Az objekt elemei különböző anyagkultúrák, talán a megismerés utazásainak fázisait jelölik a tömörtől a félelmetesen átlátszóig. Stanley Kubrik filmjében, a szingularitásba esett űrhajós időtlen csapdaszobájának díszletéhez hasonlóan tesz le régi tudatot, és kelt egy újat a régiről.
Óvatos, vagy bátor tájékozódás és mozgás hullámzik Melkovics Tamás vonaluniverzumában. Mérhetetlenül plasztikai mű. Dinamika teszi próbára érzékeinket. Követők leszünk, hogy megkapjuk egy ismeretlen hely mozgását. A vonalak nem érnek össze, de így is bonyolult ösvények. Van egy játék, amelynek az a lényege, hogy egy karikát kell úgy vezetni a benne lévő drót útvonalán, hogy ne érjenek össze. Bármiféle kontakt kellemetlen hanggal, fényhatással jár. Kellemetlenség, félsz vezeti az amúgy is remegő kezet, óvatosságra nevelő izgulás adja a fókuszt.
Megtekintésekor megtanít lélegezni keleti meditációs gyakorlatban rejlő tudatossággal. Régen láttam egy Calcomp rajzgépet, amelyik úgy működött, hogy egy csőtollat oldalra, két irányba mozgatott, az alatta lévő nagy pauszpapírt, pedig föl és le. Ebből a két síkú mozdulatból állt össze egy térbeli hálódomborzat. Dimenzióugrás képződik érzékeinkben, vagy akár valós, mint Mézga Aladár űrutazásai során, amikor kimentett eg y üldözött kétdimenziós embert kétdimenziós világából, hogy háromdimenziósan igazolja az üldözött eretnek nézeteit. Platóni gondolat, kiszabadítani az egysíkon tartott embert az ideák teljességének megismeréséhez, hogy aztán visszatérve övéihez, megpróbálja a lehetetlent - más létezésről beszámolni.
Hardi Ágnes hasonló létező, vagy máshol kereshető ismereti folyosókat nyit. Az érzékelés csapdáival ad ismeretet. Mikrotér-szituációkba vonja bele látogatóit. Különös lakásai, mintha babaházak kockázatmentes megtekintésére sarkallnának, de aggodalomra adhat okot az, hogy felénk nyitott tereivel belöknek egy olyan helyre, aminek az ajtaján már nem tudunk visszamenni. Alice kabinetjeinek rejtelmeit tükrök adják. Körfolyosójának munkavédelmileg helyes arányú korlátja nem engedi kiesni az immár megvezetett érzékelést. Tekintetünk egyik helyről a másikra ugorhat, és amikor benézünk az egyik ajtón, nem az épített tér valóságát kapjuk vissza, nem mi végezzük el a körbejárást, hanem beküldjük minden ismeret alapját, bekukucskálást. Csak annyi marad, hogy reflexiókból tájékozódjunk. Tükrök Velazqez, vagy Jan van Eyck enigmatikus képein jelennek meg. Dante Vergiliusaként, a szobában tartózkodók, vagy a belépők árnyai segítenek eljutni a megismerésig.
A látás és látvány megjeleníthetéséhez analóg módszereket választ Hajas Katinka. Szintén reflexiókkal dolgozik szintén, instant és minden pillanatában egyedi fényiratok ugrálnak egy fényáteresztő fóliáról verődnek egy lap felületére. Az állandóság lehetetlenségével tartott fóliáról visszaverődő fények a helyzet súgói. Gyors, hangtalan útjukon hűen mesélnek az emberi tökéletlenségből kirajzolódó képekkel. Humán konstruktivizmus. Moholy-Nagy László Fény-tér modulátorában rejlő variációinak emberi tényezővel történt szorzatai. A megjelenő villódzások esendőségeinkről vallanak, a kiszámíthatatlanban formát látó, jóslatot kérő figyelemről. Szellemképek, lélekben hívott árnyak karaktere archaikus elektromos ketyerék fényeinek emlékei, az eltűnő villanykörte pislákolása.
Az elcsíphetetlen idő , kifejezhetetlen terek portása lehet Leitner Levente poliuretán figurája. Vegyi demizsonokat cipelő félelmet keltő valaki - egy jövő idős figurája. Mandorlaként veszi körbe valami hatalmas választósík, amely a sorozatgyártás, másolás, gépi gyártás nyomaként követi. Nyers, brutális sötét felületében izzik két szeme, mint régi , zöld patinájú bronz portréján III. Szeutésznek. Ő itt Uretánia alakja, akire közlendőt bízott a létrehozó. Idővel egy megszépülő félreértés is lehet, mint a valaha polírozott szobrok múzeumi patinája, vagy eltűnt festékű márványistenek fehérsége. Leitner Levente műanyagpatinát rak szobraira. Időtelepek halmozódnak, amelyekből tekintetek szabadulnak ki, meghagyva nekünk, hogy talán a képzőművészet látása még tartogat valamit számunkra.
Szász György
